Spenótos dhal édesburgonyával recept vegetáriánus

Spenótos dhal édesburgonyával

2015. július 2. Vegán muflon 

Spenótos dhal édesburgonyával
tovább a teljes receptért  »
A vöröslencse talán a legjellegzetesebb indiai étel, melyet a március 15-i elefántos felvonulásokon úgy szoktak emlegetni: "nemzeti dhal". Ezzel szemben az édesburgonya az indiai receptekben ritka, mint a hímezett ütvefúró, így a "tradicionális" jelzőt ezen étel esetében el is hagyhatjuk. (Azok legnagyobb örömére, akik nem tudják, mit jelent.) Szerencsére tudósok bebizonyították: attól hogy valami nem tradicionális, még lehet finom. Sőt, az, hogy valami hagyományos, önmagában egyáltalán nem garantálja, hogy finom is. Példának a mongol népviseletet hozták fel. És most szakma: Elmélyülten előkészíti az alábbiakat: 2 db közepes méretű édesburgonya 500 g vöröslencse 2 kiskanál kurkuma 1/­­2 kiskanál asafoetida 2 db babérlevél 1 fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db vöröschili összetörve 2 kiskanál garam masala 3-4 cm gyömbér lereszelve 2 marék spenótlevél pár szál koriander felaprítva só, bors A sütőt ellentmondást nem ismerően előmelegítjük 200 fokra. A megpucolt édesburgonyát szeletekre/­­hasábokra vágjuk, majd forró vízben félig megfőzzük. Egy tepsibe olívaolajat öntünk, pár percre a sütőbe helyezzük, hogy az olaj felforrósodjon. Ha megvan, beletesszük az édesburgonyát némi só és bors társaságában, és 20 percig sütjük. Eközben a lencsét jó 6 dl vízben, közepes lángon jó negyed óráig főzzük. Ha a víz már felforrt, hozzáadjuk a kurkumát, az asafoetidát, a babérlevelet, majd pár perc elteltével mehet a spenót is. Amíg elkészül, a harmadik fronton is sütési folyamatokat gerjesztünk: egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a felcsíkozott hagymát, belenyomjuk a fokhagymát, és hozzáadjuk a gyömbért, a chilit és a garam masalát. A megsült édesburgonyát ebbe az elegybe helyezzük, majd anélkül, hogy összetörnénk, elképesztő bravúrral beleforgatjuk. Ezt és az elkészült dhalt és megsózzuk, majd lelkiismeret-furdalás nélkül tálaljuk.

« Mennyei málnás mandulás Kánikula tippek - néhány hasznos tanács hőségben »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!