Hurrá, esik a hó! recept vegetáriánus

Hurrá, esik a hó!

2014. január 25. Éltető ételek 

Hurrá, esik a hó!
tovább a teljes receptért  »
A gyerekeim már erre várnak november óta. Na nem csak azért, mert lehet hógolyózni, szánkózni, hóembert építeni vagy hóangyalt csinálni, hanem azért, mert lehet hóban járni . Ma reggel, ahogy felébredtek, egy kis előkészület után már kint is voltak a friss hóban, mezítláb. De kezdjük az elejéről. Tavaly, mikor iskolába jártam, volt egy olyan tantárgyunk, hogy fizioterápia. Ez sok mindent magába foglal, itt írtam egy kis összefoglalót erről. Kedvencem a vízgyógyászat, mely alkalmazása és kutatása nagyon régre nyúlik vissza. Maga a hóban járás Kneipp nevéhez fűződik. Ez a név talán ismert lehet sokunknak, hiszen a gyógyfürdőkben gyakoriak a Kneipp taposók. Sebastian Kneipp (1821-1897) német katolikus papnak köszönhetjük azt, hogy újra felfedezték a vízkúrák gyógyító hatását. Súlyos TBC betegségből meggyógyult többek között úgy, hogy rövid fürdőket vett a jeges Dunában. Módszereit egyszerűség jellemezte, amit a legszegényebb körülmények között is meg lehetett valósítani. Kezdetben ezek csak a vízkúrákra (borogatások, fürdők, gőzölések, lemosások, pakolások, zuhanyok) korlátozódtak, később viszont kiegészültek táplálkozásterápiával, életmódtanácsokkal, és fitoterápiával is. Többnyire hideg kezeléseket alkalmazott. Alapelve, hogy minél hidegebb a víz, annál rövidebb ideig szabad alkalmazni, és minél melegebb a test, annál nagyobb lesz a válaszreakció. A fokozatosság híve volt: kis ingerek az életműködést javítják, az erősek ellenben lerontják azt. Legismertebb Kneipp módszerek: mezítláb járás, vízben járás/­­víztaposás, harmatos fűben járás, hóban járás, szénában izzadás . Mire figyeljünk a hóban járás során? - Meleg láb . Hideg bőrre TILOS hideg kezelést végezni. Tehát előtte jól dörzsöljük meg a lábunkat, kellően melegedjen fel. - Fontos a fokozatosság : kezdetben csak néhány mp., maximum 3 perc - Frissen hullott hó ra menjünk. - Figyeljünk a csúszásveszélyre. - Fémen ne sétáljunk! - Mindig legyünk mozgásban! - Fájdalom esetén hagyjuk abba! - Utána fontos a visszamelegítés : Jól meg kell törölni, dörzsölni, meleg pamut zoknit felvenni. Hatása: - Javítja a vérkeringést - frissít - jó krónikus fejfájásra - fáradtságra, levertségre - lábizzadásra - erősíti az immunrendszert - és nem utolsó sorban, finom puha lesz a lábad utána, mint a baba bőre. Ellenjavallat: - menstruáció - vese- hugyúti gyulladás - női kismedencei gyulladás - súlyos artériás keringési zavar - hideg láb - fázékonyság, borzongás Mit fogsz érezni? Először bizsergést, de nem azt a nagyon hideget. Lényeg, hogy folyamatosan mozogj. Ha bemész a lakásba, dörzsöld át, mozogj, vegyél fel egy meleg zoknit.

« Nem titok az egészség Egy vegetáriánus Izraelben »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!